2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Végleges verdikt: 2,4 százalékos volt tavaly az államháztartási hiány

2008. január 14. 16:03, utolsó frissítés: 16:03

Románia államháztartási hiánya tavaly a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,4 százaléka volt a végleges elszámolás szerint, más szóval azonos a kormányzati céllal – közölte ma délután Varujan Vosganian pénzügyminiszter.


A 2,4 százalékos költségvetési hiány háromszor akkora, mint a tavalyi első tizenegy hónap átlaga. A pénzügyminiszter ennek ellenére magyarázatában nem tért ki arra, év végén mitől ugrott meg drasztikusan az államháztartási hiány – az első tizenegy hónapban ennek aránya GDP 1,14 százalékát tette ki.

A pénzügyminiszter korábban több alkalommal – legutóbb decemberben – arra figyelmeztetett, hogy az állami infrastrukturális beruházások vészesen késnek. December 20-án például úgy nyilatkozott, hogy az államháztartási hiány az év végén a GDP-nek csak 1,4 százalékát éri majd el, novemberben pedig 1 százalék teljesítését sem tartotta lehetetlennek.

A 2,4 százalék EU-szabvány szerint számolva a GDP 2,9 százalékának felel meg. A gazdasági és pénzügyminisztérium adatai szerint (MECF) az államháztartási hiány ugyanannyi lesz idén is, akárcsak 2009-ben, majd ezt követően 2010-ben 2,4 százalékra csökken; a tavaly decemberben ismertetett konvergencia-terv óta a kormány, hazai szabvány szerint 2,7 százalékra módosította a hiánycélt.

A tavaly januárban kiadott előző változat 2009-ig fokozatosan 2 százalékra csökkenő hiányt ígért.

A hiánycél emelését az infrastrukturális beruházások szükségességével indokolták a közlekedés-szállításügy, környezetvédelem, oktatás és egészségügy terén.

A román kormány novemberben hagyta jóvá a költségvetés újabb módosítását, a tavalyi év során már a harmadikat. Ennek nyomán a minisztériumoktól elveszik azokat a pénzeket, amelyeket nem tudtak elkölteni. Ezáltal csökken a hiány, illetve az összegek egy részét a munkaügyi, a közlekedési és a belügyminisztériumhoz csoportosítják át – jelentette be akkor a pénzügyminiszter.

Az Európai Bizottság (EB) novemberben megjelent, őszi előrejelzéseiben tavalyra 2,7 százalékos, idénre 3,2 százalékos, 2009-re 3,9 százalékos államháztartási hiányt jósolt Romániának. A 2006-os hiányát a GDP 1,9 százalékán ismerte el.

Az EU-beli deficitkorlát legföljebb a GDP 3 százaléka. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS