Klímaváltozás: alternatív nevelő-programot indítanak a környezetvédő szervezetek és zöld tárca
2008. január 15. 16:43, utolsó frissítés: 16:47
Fiatal nagykövetek a klímaváltozás ellen címmel közösen a zöld civil szervezetekkel a fiatalok környezettudatos viselkedéséért indít kampányt a zöld tárca (MMDD) – jelentette be ma Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a brit nagykövetségen ebből a célból megszervezett rendezvényen.
A civil-szféra-kormány közös tervének célja a klímaváltozás széleskörű megismertetése. Először tanárokat képeznek ki, akik a továbbiakban iskolákban – például Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Désen és Segesváron – szervezett kurzusokon oktatnak a klímaváltozásról. Emellett egy középiskolásoknak szóló versenyt is meghirdettek: azt a négy középiskolást, akik a legjobb klímaváltozásra vonatkozó figyelemfelkeltő kampányt kivitelezi, a kinevezik a klímaváltozás nagyköveteinek, ennek eredményeként pedig nemcsak az országban, hanem Európa-szerte véleményformálókként népszerűsítik majd őket. Az eredményhirdetésre áprilisban kerül sor.
„Itt az ideje, hogy a klímaváltozásról való széleskörű tájékoztatásba jelentős energiát és erőforrásokat fektessünk, hiszen a környezettudatos gyerekekből lesznek környezettudatos felnőttek” – fogalmazott Korodi a Terra III. Évezred Alapítvány és az ALMA-RO Egyesület által kezdeményezett projekt elindítása kapcsán.
Korodi a mai beszámolón az európai országokban meghonosodott különböző környezetvédelmi nevelési módszerekkel példálózott. Kiemelte a Zöld Útipakként (Green Pack) ismert oktatási csomagot, amelyet a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) dolgozott ki, és amely az iskolai tantervben széleskörűen használható oktatási anyagokat tartalmaz. Az oktatási csomag nem egyszerűen az összegyűjtött ismeretekre helyezi a hangsúlyt, hanem az értékteremtésre, a környezettudatos viselkedésre az iskolában és a társadalom egyéb területein.
A környezetvédelmi miniszter úgy vélte, igen hasznos lenne, ha Romániában is mielőbb alkalmaznánk ezt az oktatási csomagot, és hangsúlyozta, a tanterv bevezetésére idén konkrét lépéseket tesz. A program finanszírozása apropóján elmondta, egy romániai érdekeltségű magyarországi bank már jelezte, hogy elemzi a Zöld Útipakk romániai alkalmazásának költségeit és a finanszírozási lehetőségeit. (sajtóközlemény/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak