2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kovács: kedvezően alakul a román-magyar viszony

2002. szeptember 05. 12:08, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47

Várhatóan az ősz folyamán aláírják a magyar-román stratégiai partnerségről szóló dokumentumot -- közölte tegnap Bukarestben Kovács László magyar külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője azután tartott sajtóértekezletet, hogy rövid, szűk körű megbeszélést folytatott Mircea Geoana román külügyminiszterrel, majd fogadta őt Adrian Nastase miniszterelnök is. Elmondta, hogy október elején hivatalos látogatást tesz Romániában Mádl Ferenc köztársasági elnök. Medgyessy Péter kormányfő nevében meghívást adott át Adrian Nastasénak, aki várhatóan az ősz folyamán utazik Budapestre. A stratégiai együttműködésre vonatkozó javaslatot idén júliusban adta át a román kormányfő Medgyessy Péternek, a magyar miniszterelnök kolozsvári látogatása során. A két találkozón több konkrét kérdést is áttekintettek. Ezek közül Kovács László kiemelte a konzuli hálózat tervezett bővítését, új határátkelők nyitását, illetve már meglévők megnyitását a nemzetközi forgalom előtt. A magyar külügyminiszter üdvözölte a romániai magyarság helyzetét javító román kormányzati és törvényhozási lépéseket. Külön szólt az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról hozott törvény végrehajtásának fontosságáról is. Kovács László ugyanakkor elmondta, hogy dolgoznak a kedvezménytörvény módosításán. Ebben a munkában sok konzultációra és egyeztetésre van szükség az érintett szomszédos országok kormányaival -- mondta a magyar külügyminiszter. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS