A nemeszsuki Nokia-gyár védelmében szólalt fel Winkler
2008. január 18. 16:49, utolsó frissítés: 16:49
A Nokia azért választotta a Kolozs megyei Nemeszsukot, mert a romániai gazdasági szféra előnyös körülményeket kínál a külföldi befektetőknek. – jelentette ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) tagja Strasbourg-ban.
Winkler a hazai kedvező befektetési feltételek mellett azzal érvelt, hogy az országban kedvező az adórendszer, emellett viszonylag olcsó a magasan szakképzett munkaerő, ami természetesen döntő jelentőségű volt a Nokia hazai befektetésében. A romániai gazdaság fejlődése serkentőleg hatott az IT&C területén dolgozó cégekre, jelenleg 9.000 hazai kis-és középvállalkozó dolgozik kivitelen és jelen vannak a piacvezető multinacionális cégek is a piacon – magyarázta az RMDSZ EP-képviselője.
Hamisak azok az állítások, amelyek szerint állami támogatást kapott volna a telefongyártó azért, hogy Németországból Kolozs megyébe helyezze át termelési központját – szögezte le a kereskedelmi szakember.
Winkler annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy Martin Schultz, az Európai Parlament (EP) németországi szocialista képviselőcsoportjának vezetője a testület e heti plenáris ülésén arra kérte az Európai Unió illetékeseit, hogy ne engedélyezzék, a finn éltelefongyártó cég romániai nemeszsuki központjának működtetését. Schulz azt követően kérte a Nokia befektetéseinek ellenőrzését, hogy a cég bejelentette, még ebben az évben bezárja bochumi gyárát, a gyártási folyamatot pedig a nemeszsuki központba költözteti.
A képviselő szerint a Nokia németországi gyárának becsukása gazdasági ráción nyugvó döntés. “Valószínű, hogy az előállítási költségeket az egyre csökkenő nyereség tükrében elemezték, az eredmény nem felelt meg a tulajdonosoknak” – spekulált az ex-tévközlési miniszter.
Winkler szerint ilyen ráció alapján választhatta volna a Nokia a gyártás áthelyezésére például Indiát vagy Kínát – ezek a térségek az IT&C termékek előállításának fő színhelyei – érvelt. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak