Năstase akar Băsescu kihívója lenni, de Geoană is készül
2008. január 19. 12:49, utolsó frissítés: 12:49
Indulni szeretne Traian Băsescu ellen az államfőválasztáson Adrian Năstase, aki a PSD-ben is vezető szerepet kíván betölteni. Ugyanakkor Mircea Geoană jelenlegi pártelnök is készen áll, hogy megmérkőzzön a jelenlegi államelnökkel, és azt ígéri, a szociáldemokraták egy körültekintő taktikai elemzés után állítanak elnökjelöltet.
A volt miniszterelnök úgy véli, hogy az állmafő áll jelenlegi igazságügyi gondjai hátterében, ugyanakkor azt állítja, az utóbbi három év meghurcoltatásai felkészítették a Băsescu elleni harcra.
Năstase visszatéréséről a párt vezetőségébe Geoană úgy vélekedik, hogy erre leghamarabb a következő párton belüli választásokkor kerülhet sor, és hozzátette: a volt miniszterelnöknek és pártvezérnek mindenféle tisztség nélkül is meghatározó a véleménye a párton belül. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak