Leszavazták Tőkést az EP-ben
2008. január 31. 10:53, utolsó frissítés: 10:53
Az Európai Parlament plenáris ülése tegnap szűk többséggel, de leszavazta, hogy Tőkés László független EP-képviselő tagja lehessen az EP dél-kelet európai országokkal való kapcsolattartásért felelős interparlamentáris delegációjának.
A szavazáson a jelenlévő magyar szocialista képviselők, Tabajdi Csaba és Harangozó Gábor támogatták Tőkés László tagságát, akárcsak a jelenlévő három fideszes EP-képviselő.
Tabajdi Csaba közvetlenül a szavazás után megbeszélést folytatott Martin Schulz szocialista frakcióvezetővel, latba vetve befolyását Tőkés László érdekében. Schulz ezek után ígéretet tett arra, hogy az ESZP frakció a ma megismétlendő szavazáson támogatni fogja Tőkés tagságát.
Tabajdi az esettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a szavazást jobban elő kellett volna készíteni: a döntés mindössze két szavazaton múlott. Ha Tőkés László korábban jelzi, hogy a szavazásra sor kerül, és szüksége van a támogatásra, nem fordulhatott volna elő ez a helyzet – vélte. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak