Az igazságügyi reformot tartja fő feladatának Predoiu
2008. március 03. 14:52, utolsó frissítés: 14:52
A hátramaradt rövid mandátum ellenére folytatja, illetve fel kívánja gyorsítani a Monica Macovei és Tudor Chiuariu volt igazságügyi tárcavezetők által elkezdett igazságügyi reformot Cătălin Predoiu, hétvégén kinevezett igazságügyi miniszter. Erről a független politikus szombati kinevezését követően nyilatkozott.
Mandátumának első napján Predoiu felhívást intézett a pártokhoz, hogy támogassák szavazataikkal a parlamentben az igazságügyi reform elfogadását. Emellett szorgalmazta az ország jogász-szakértőinek bevonását is az új büntetőtörvénykönyv kidolgozásába. Predoiu továbbá biztosította az EB-t arról, hogy a legutóbbi időszakos országjelentésben megfogalmazott hiányosságokat Románia “feltétlen együttműködéssel” kezeli. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak