Nyílt vita a vagyonnyilatkozatról
2002. szeptember 24. 14:12, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nyílt vitát kezdeményez a vagyonbevallási törvénytervezet kapcsán. Cosmin Gusa, a PSD főtitkára elmondta, hogy ez az eljárás azért szükséges, mert így “jobb törvényt tudnak megalkotni”. Elmondta ugyanakkor, hogy a vitán részt vesznek majd a kormánypárt parlamenterei és a szociáldemokraták külföldi képviselői is. A vitával egyidőben azonban a szenátus jogi bizottsága is vizsgálni fogja az ügyet. Hozzátette azt is, hogy szerinte a köztisztviselők vagyona ellenőrizhető kellene legyen.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak