A vagyonnyilatkozatok mégsem jelennek meg a Hivatalos Közlönyben
2002. október 02. 10:32, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A kormánypárti szenátoroknak sikerült meggyőzni a kormányt a tisztségviselők vagyonnyilatkozati törvényének módosítása kapcsán. Ennek értelmében a kormány eltörli a törvény azon cikkelyét, amely arra kötelezné a tisztségviselőket, hogy a Hivatalos Közlönyben jelentessék meg vagyonbevallásaikat. Acsinte Gaspar, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter kijelentette, hogy a nyugati országokban sincs törvény a hivatalos közlönyökben való vagyonbevallásra. A törölt törvénycikkely helyébe egy másik kerül, amely kötelezi a vagyonbevallást feljegyző személyt arra, hogy a bevallónak igazolást adjon, öt napon belül pedig másolatot küldjön a bevallásról a Számvevőszék elnökének. (ez)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak