Élelmiszerjegy nélkül az állami alkalmazottak
2002. október 03. 12:28, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55A köztisztviselők szakszervezetének országos szövetsége (FNSFP), valamint a köztisztviselők országos szövetsége szerint a 2003-as év költségvetési tervezete ellentmond a 2001-2004-re kiadott kormányprogram előírásainak, valamint a kormány közigazgatási reformtörekvéseinek. A törvénytervezet szerint ugyanis 2003-ban a közintézményekben betiltják az élelmiszerjegyek osztását akkor is, ha azokank költségvetésen kívüli bevételeik is vannak. A kormánypárt ezzel is bebizonyította, hogy nem igazán akar európai szintű újításokat bevezetni a romániai közigazgatásba -- mondta Bogdan Draghici, a FNSFP elnöke. (romania libera)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak