Környezetszennyezőek a hőerőművek
2002. október 28. 12:38, utolsó frissítés: 12:38
A magas költségek, valamint a nem hatékony működés mellett a romániai hőerőmű-rendszer környezetszennyező is. Az erőművek ugyanis régi, rossz minőségű felszereléssel vannak ellátva, így európai társaiknál sokkal nagyobb mértékben szennyeznek. A hőerőművek környezetszennyezési fokát már csak a cementgyárak, valamint a vegyi kombinátok előzik meg. A Környezetvédelmi Minisztérium bevallása szerint annak ellenére, hogy tudatában vannak a fent soroltaknak, megadják a működési engedélyt a hőközpontoknak, hiszen gazdasági érdekek játszanak közre. Az ország legszennyezettebb vidéke Hunyad megye, ahol 200.000 embert és a megye területének 10%-át érinti a szennyezettség.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak