Bukarest Bush fogadására készül
2002. november 18. 11:56, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
November 23-ra várják Romániába George W. Bush amerikai elnököt. Bush a prágai NATO-csúcs után látogat Bukarestbe, ahol mindössze négy órát fog tartózkodni. A bukaresti hatóságok nagyon szűkszavúak ami az amerikai elnök számára előkészített programot illeti, az előkészületek azonban milliókat emésztenek föl. Kormányközeli információk szerint az elnök a reptérről a Cotroceni Palotába megy, ahol Románia vezetőivel találkozik, majd ezután sajtótájékoztatón vesz részt. George Bushnak a Forradalom téren tartandó beszédét a televízióadók élőben közvetítik majd. Az amerikai előljáró a bukaresti székhelyű amerikai nagykövetségen is tiszteletét teszi, ahonnan visszatér az Otopeni repülőtérre.
A Forradalom téren elhelyezett elnöki emelvényt egy méter magas vaskerítéssel teszik biztonságossá. A téren ugyanakkor 140 mozgóvécét és 70 szeméttárolót helyeznek el. Két nagy kivetítőt szerelnek fel, valamint egy színpadot is, amelyen művészeti programok bemutatását tervezik. A kormány külön erre az alkalomra kis zászlókat is tervezett. A 23-i tömegben tehát 100.000 román zászlót, 100.000 amerikai zászlót, valamint 50.000 NATO-zászlót osztanak majd szét. (romania libera)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak