Pert nyert a Hatvannégy Vármegye a Népszabadság ellen
2002. december 05. 16:11, utolsó frissítés: 16:11
"Örömmel tudatom, hogy első fokon megnyertük a sajtóhelyreigazítási pert a Népszabadság ellen, amelyet az Araddal kapcsolatos rágalmaik miatt indítottunk ellenük" -- így szól a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom levele, amely ma délelőtt került fel az Erdélyi Közélet levelezőlistára. A Népszabadság kolozsvári tudósítója az aradai vértanúk koszorúzásáról ezt közölte október 7-én: "a korábbi években román szélsőségesek zavarták meg az aradi emlékünnepségeket, az idén magyarországiak egy csoportja bekiabálással próbált zavart kelteni. A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tucatnyi tagját az aradi magyar szervezőknek kellett rendreutasítaniuk." Toroczkai László, a mozgalom elnöke ezzel szemben azt állította, küldöttségük "mindvégig méltóságteljesen, csendben állva hallgatta végig a beszédeket."
A Hatvannégy Vármegye levelében azt állítja, az elsőfokú bírósági döntés szerint a "Népszabadságnak címlapon kell hoznia a valótlanságot elismerő helyreigazítást." Tibori Szabó Zoltán, a lap kolozsvári tudósítója a Transindexnek azt nyilatkozta, meglepné a bírósági döntés, hiszen Tokay György, az aradi ünnepség egyik szervezője és Gózon István, a Távirati Iroda bukaresti tudósítója írásban támasztotta alá, amit ő tudósításában közölt. "Semmi bajom a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, én csak a munkám végzem, eleget téve a hírírás alapkövetelményeinek" -- tette hozzá az újságíró.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak