Markó: kialakítható a státus-egyetértés
2002. december 11. 13:56, utolsó frissítés: 13:56
Magyarország, Románia és az Európai Unió között kialakíthatónak látszik az egyetértés a kedvezménytörvény kérdésében -- jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök szerdán, miután megbeszéléseket folytatott Kovács László magyar külügyminiszterrel. Markó elmondta: tájékoztatta a magyar külügyminisztert azokról a megbeszélésekről, amelyeket a múlt hét végén Erik Jürgensszel, az Európa Tanács jelentéstevőjével folytatott a kedvezménytörvényről. Kovács László ezután ismertette, miként látja a törvény európai megítélését, illetve a szomszédos országokkal való egyeztetés kérdését.
Kovács László kedden este érkezett Bukarestbe, hogy Mircea Geoana külügyminiszterrel végleg egyeztessék a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos magyar és román álláspontot. Utóbbi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a státustörvény ügyében realista és konstruktív megoldást remél. Románia már megfogalmazta észrevételeit azokról a módosítójavaslatokról, amelyekkel a magyar fél kívánja átalakítani a törvényt, de ezeket a tárgyalások előtt nem kívánta részletezni a sajtó előtt.
Mircea Geoana kitért arra is, hogy a státustörvényről pár napja tárgyalt az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával és kormánya rendszeresen véleményt cserél az Európai Bizottsággal is. Azt mondta, reméli, hogy az európai jó tanácsokat felhasználva a román észrevételeket és a magyar javaslatokat figyelembe véve olyan megoldás születik, amely mindkét félnek és az európai elvárásoknak is megfelel majd. A magyar külügyminiszter bukaresti tárgyalásain téma lesz a Gozsdu-alapítvány ügye is. A román külügyminiszter reméli, sikerül megoldást találni az egykori Magyarországon dolgozó román ügyvéd nevét viselő alapítvány újraindítására. (mti, magyar rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak