2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elutasították Ölvendi RMDSZ elleni keresetét

2002. december 18. 12:53, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47

Alaptalannak találta és elutasította a bukaresti második kerületi bíróság kedden Ölvendi Zsolt keresetét az RMDSZ ellen. Ölvendi, az RMDSZ Maros megyei szervezetének volt alelnöke, a Maros megyei ifjúsági szervezet volt vezetője december elején fogta perbe a szövetséget. Keresetében az SZKT legutóbbi, október végi ülésén hozott határozatok megsemmisítését kérte, azzal az indoklással, hogy jelenleg az SZKT törvénytelen összetételben működik, ezért egyetlen határozatát sem lehet érvényesnek tekinteni. Az SZKT októberi ülésén a jövő évi RMDSZ-kongresszus küldöttjeinek megválasztási módjáról, illetve a kongresszus pontos időpontjáról hozott határozatot. Ugyanezzel a keresettel korábban már Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke is a román bírósághoz fordult, azonban alapfokon az ő keresetét is elutasították. Ezt követően Tőkés fellebbezést nyújtott be. Frunda György, az RMDSZ jogi képviselője rendkívül fontosnak tartja azt, hogy érdemben utasították el a felperes keresetét, és nem perrendtartási kifogással, ezáltal világossá téve mindenki számára, hogy az Ölvendi Zsolt és ügyvédje, Kincses Előd által megfogalmazott vádak alaptalanok. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS