Az EB elutasította Románia fellebbezését
2002. december 18. 15:02, utolsó frissítés: 2006. július 20. 11:20
A strasbourgi emberjogi bíróság (EB) elutasította a román állam két, ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben benyújtott keresetét. A törvényszék öt bírája, mivel erre nem köteles, nem indokolta meg határozatát. A bíróság tavaszi döntésének értelmében, az ügyekben érintett két tulajdonos a kommunista rezsim által elkobzott ingatlanjait feltétel nélkül vissza kell kapja. Romániai arra hivatkozva nyújtotta be fellebbezését, hogy az emberjogi bíróság nem megfelelõ módon állapította meg az ingatlanok értékét, és nem vette figyelembe a tényt, hogy az egykori tulajdonos és az állam értékbecslései nem egyeztek meg.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak