Kiskapu marad a pártpénz-törvényben
2002. december 18. 16:12, utolsó frissítés: 2006. július 20. 11:20
A képviselőház az ellenzék tiltakozása ellenére nem húzta ki a pártfinanszírozási törvény szövegéből azt a kitételt, amely szerint alapítványok és egyesületek finanszírozhatnak pártokat. Augustin Bolcas nagyromániás képviselő szerint miután a szakszervezetek is pártszervekké váltak, most a civil szervezetek válnak pártfüggőkké. Emil Boc demokratapárti honatya szerint a rendelkezés a gyanús párttámogatások előtt nyit utat, egyúttal a brit példára emlékeztetett. Angliában az az egyetlen alapítvány támogathat egy bizonyos pártot, amely a szóban forgó politikai szervezet ideológiáját népszerűsíti.
A képviselőház és a szenátus együttes ülésen fog dönteni a pártpénz-törvény másik ellentmondásos paragrafusáról. A vita arról zajlik, hogy az állam a választásokon szerzett, vagy a mostani mandátumok szerint ossza el a pártoknak járó pénzeket. Boc szerint, ha nem a választási mandátum-arányokat vennék figyelembe, a honatyák elkezdenének egyik pártból a másikba vándorolni aszerint, hogy melyiknek van szüksége több pénzre. A szenátusi és képviselőházi szövegváltozatokról egyeztető bizottság még nem tudott a kérdésben megegyezni. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak