Csökken a munkanélküliség
2002. december 20. 13:38, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A munkanélküliségi ráta 2,4%-kal csökkent 2002-ben a tavalyhoz képest. Idén november végén a munkanélküliség 8,1%-os volt a 2001-es 8,6%-hoz és a 2000-es 10,5%-hoz képest -- jelentette be Marian Sarbu munkaügyi miniszter. Ez a munkanélküliséget visszaszorító intézkedéseknek köszönhetõ: míg 2000-ben a költségvetés 2,26%-át irányozták elõ erre a célra, 2002-ben ez az összeg 16,9%-ot, vagyis 2198 milliárd lejt tett ki. A kis- és középvállalkozásoknak nyújtott összesen 920 milliárd lejnyi hitel volt az egyik legfőbb intézkedés: 927 vállalkozás részesült ebben, melynek hatására az ipari miniszter szerint 12 360 új munkahely született, és több, mint 51 ezer személy talált állást 2001-ben, ehhez képest 205 421 munkanélküli jutott munkahelyhez az idén. (rompres)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak