2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az igazságügyminisztériumot perelik a bírák

2003. január 14. 13:37, utolsó frissítés: 13:37

Számolási hiba miatt a romániai bírák és ügyészek egy éven keresztül kevesebb fizetést kaptak, mint amennyi járt volna nekik – így több százan fogták perbe az igazságügy- illetve a pénzügyminisztériumot. Eddig sokan meg is nyerték a pert, olyan határozat birtokába jutván, amely arra kötelezi az intézményeket, hogy tegyék jóvá a hibát. A román bírói és ügyészi kar egyesületének (AMR) elnöke, Viorica Costiniu elmondta, hogy habár töbször is kérték az igazságügyminisztériumtól a fizetés-hátrálék kifizetését, a szaktárca nem tett semmilyen konkrét lépést az ügyben. Megjelent ugyan a 177/2002-es kormányrendelet, amely a bírói és ügyészi kar fizetéseit arra a szintre emeli, ahol a tavalyi év elején lenniük kellett volna, azonban a korábbi évek fizetés-hátrálékáról továbbra sincs semmi hír. Az igazságügyminisztérium többször is elismerte, hogy alkalmazottainak igazuk van, azonban továbbra sem hajtja végre a bírói végzéseket, sõt, fellebez, míg a határozatok végérvényesek nem lesznek. Az igazságügyminisztérium szóvivõje, Andrei Furdui szerint egyszerû pénzhiányról van szó. (cotidianul)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS