Használt fregattokat vesz Románia
2003. január 15. 11:24, utolsó frissítés: 11:24A román, illetve brit kormány képviselõi aláírták azt a szerződést, amely szerint két brit gyártmányú fregatttal fejleszti haditengerészetét Románia. A hadihajókat a brit haditengerészet már kiírta a használatból, javításokra és felújításra szorulnak. A védelmi minisztérium államtitkára, Gheorghe Matache elmondása szerint a két fregatt teljesen kompatibilis a NATO-standardokkal. Az elsõ hajót jövõ év végén szállítják majd, a második pedig csak 2005 júniusában érkezik meg. A két hajó 180 millió dollárba kerül, amit az ország külföldi hitelekbõl fedez majd. Cserébe Románia körülbelül 160 millió dolláros hadiipari megrendelést kap. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak