Dönteni kell a Daewoo-gyárról
2003. január 21. 14:01, utolsó frissítés: 14:01
Ovidiu Musetescu privatizációs miniszter krajovai látogatásán aggódóan nyilatkozott a Daewoo-gyárról, és bejelentette, hamarosan Dél-Koreába utazik a Daewoo hitelezõinek szándékáról tárgyalni. A miniszter elmondta: "a Daewoo, a krajovai autóösszeszerelő vállalat többségi (51%-nyi) részvénycsomagjának birtokosa csõdbe jutott, és nekünk meg kell tudnunk, mi lesz a krajovai vállalat jövõje. Az állam ebben az esetben nem maradhat passzív, még akkor sem, ha a részvényeknek csak egy kis százalékát birtokolja."
A múlt év tavaszán a General Motors bejelentette, hogy a krajovai gyár nem szerepel azon három üzem között, melyet átvesz a Daewoo-tól. Ugyanakkor a krajovai üzem koreai vezetõsége azt ígérte, hogy az üzem tevékenységében nem lesz változás, és a Daewoo-val kötött szerzõdések változatlanul érvényesek. Valeriu Tones, a vállalat szóvivõje elmondta, 2002-ben megduplázódtak a hazai eladások, azonban nem kommentálta az idõközben a PricewaterhouseCoopers által javasolt átszervezési tervet. A privatizációs hatóság egy közleménye szerint a közeljövõben születõ döntések alapja ez az átszervezési terv lesz. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak