A Szocialista Internacionálé tagja lesz a PSD; a PD tiltakozik
2003. január 22. 13:57, utolsó frissítés: 14:11A Demokrata Párt (PD) elnöke, Traian Basescu ellenzi a Szociál-Demokrata Párt (PSD) felvételét a Szocialista Internacionáléba, annak ellenére, hogy az Internacionálé tanácsa úgy döntött: a pártot az e nyári brazíliai kongresszuson teljes jogú taggá fogják avatni. A PD elnöke szerint a Nastase által vezetett párt továbbra is egy klientúra kiszolgálása érdekében kormányoz, nem veszi figyelembe a nép érdekeit, és állam-párti törekvései vannak. Basescu elmondta, hogy Románia NATO-meghívása és az EU-csatlakozási törekvésekben elért eredmények ellenére a Szocialista Internacionálénak a PSD-t nem kellene összetévesztenie Romániával. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak