A szenátorok tiltakoznak Vadim ellen
2001. október 10. 11:53, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55November 12-én a szenátus elnöke, Nicolae Vacaroiu vezetésével küldöttség indul Japánba, Dél-Koreába és a Fülöp-szigetekre. A delegációba az összes szenátusi csoportnak jelölnie kell egy-egy képviselőt. A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Demokrata Párt (PD) és a Romániai Magyar Demokrata szövetség (RMDSZ) szenátorai kijelentették: a Nagyrománia Párt (PRM) elnökének, Corneliu Vadim Tudornak nincs morális alapja ahhoz, hogy az ország szenátusát nemzetközi szinten képviselje. A szenátorok tiltakozó levelet juttattak el Vacarouinak, amelyben Vadim jelenléte ellen tiltakoztak, és emlékeztettek arra: az államelnök és a kormány megtagadta a Vadimmal való párbeszédet. (BBC)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak