Iliescuval egyeztettek az ellenzéki pártok
2003. január 29. 12:22, utolsó frissítés: 12:22
Iliescuval tárgyaltak tegnap az Cotroceni Palotában az ellenzéki pártok képviselõi. Az államfõvel folytatott egyeztetések során az RMDSZ továbbra is hangot adott azon véleményének, hogy nem támogatja az egyéni választókörzetes szavazás bevezetését. A szövetség ugyanakkor az államfõnél nem talált támogatást a nemzetállam fogalmámnak módosítására. A találkozón elhangozott, hogy az RMDSZ egyetért a parlamenti és elnöki választások elkülönítésének gondoltával.
Az egyeztetések során kiderült, hogy a PD is egyetért a váalsztások elkülönítésével, a parlamenti választások 2005-ös megrendezésével, valamint a szenátus tagjainak név szerinti választásával, azonban elutasítják az államfõi mandátum öt évre való meghosszabbítását. Traian Basescu továbbá kifejtette: az új alkotmánynak ki kell mondania, hogy a parlament feloszlatását nem a miniszterelnök, hanem kizárólag az államfõ rendelheti el. A demokraták ugyanakkor támogatják a szenátorok uninominális, kétfordulós rendszerben történõ megválasztását, noha elismerik, hogy ez a rendszer nem kedvezne a DP-nek. Nem támogatják viszont az örökös szenátori tisztség bevezetését, sem az alkotmányban szereplõ "nemzetállam" kifejezés módosítását, és elutasítják az RMDSZ által a magyar nyelv igazságszolgáltatásbeli használatával kapcsolatban tett javaslatát. Basescu elmondta: pártja javasolta, hogy a választási törvény elõírásai között szerepeljen az is, hogy a politikai pártok jelöltjeinek 30 százaléka nõ legyen.
A Nemzeti Liberális Párt (NLP) szintén egyetért a parlamenti- és az elnökválasztások különválasztásával, támogatja a vegyes választási rendszert, a parlament két háza jogkörének elkülönítését és a mentelmi jog korlátozását. Corneliu Vadim Tudor az Iliescuval folyatott tanácskozást követõen kijelentette, hogy nem ért egyet sem az alkotmánymódosítással, sem az elnöki és parlamenti választások elkülönítésével.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak