A háziorvosok fizetése kevesebb lesz
2003. január 31. 10:47, utolsó frissítés: 11:32
A háziorvosok elégedetlenek azzal, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Egészségügybiztosítási Alap (CNAS) úgy döntöttek, kevesebbet fizetnek az orvosi szolgálatokért -- így egy vizsgálat 9.565 lej lesz az eddigi 10.045 lej helyett. A Nemzeti Egészségügybiztosítási Alap igazgatója, Eugeniu Turlea úgy nyilatkozott, hogy a háziorvosok a tavalyinál több pénzt fognak kapni szolgálataikért, azonban a Háziorvosok Szövetségének képviselõi szerint az elsõdleges orvosi ellátásra elõirányzott pénzösszeg 30%-al csökkent. A háziorvosok azzal fenyegetõznek, hogy nem fogják aláírni a keretszerzõdést a Nemzeti Egészségügybiztosítási Alappal. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak