2007-tõl nem lesz hátrányos kisebbséginek lenni
2003. január 31. 17:36, utolsó frissítés: 17:47Kovács László köszöntõjében kiemelte, hogy a magyarországi demokratikus baloldal véleménye az, hogy a határon túli magyarsággal szembeni politikában nem a hangerõ, a kakaskodás, hanem eredmények számítanak. A nemzetpolitika nem a szavazatszerzés eszköze kell legyen. -- Csak olyat szabad ígérni, amit meg is tarthatunk – tette hozzá. A határon túli magyarság támogatásának nagyon fontos eszköze státustörvény, de csak akkor, ha a szomszédos országok kormánya is támogatja, és nem okoz feszültséget az Eu és Magyarország, illetve Magyarország és Románia között. Ezért volt szükség a módosításra, ami most elkészült egy szakértõi változat és jelenleg is folynak az egyeztetések. Az új tervezet bõvíteni fogja a kezdemények mértékét és a kedvezményezettek számát is. A két országnak EU-csatlakozása után a határok szimbolikussá válnak, a román magyar határ is, és így 2007-tõl már a kisebbségi lét megszûnik hátránynak lenni.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak