Vadim: megy vagy marad?
2001. október 11. 12:42, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55
Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke egy sajtótájékoztatón bejelentette: nem ért egyet azzal, hogy a Nagyrománia Párt (PRM) Corneliu Vadim Tudor pártelnököt jelölje ki a közép-keleti országokba látogató küldöttségbe. "A meghívást én kaptam, szenátusi elnöki minőségemben, és én döntöm el, hogy kivel megyek. Azt akartam, hogy a teljes politikai spektrum képviselői kísérjenek el. Már az elején leszögeztem, hogy ez nem kirándulás, hanem nagyrészt a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről lesz szó." -- indokolta Vacaroiu. Ugyanakkor hozzátette: nem számított arra, hogy a PRM éppen a pártelnököt fogja jelölni, hiszen két héttel előbb Vadim őt is megvádolta a romániai terroristaképzés kérdésköre kapcsán. "Megpróbáltam valahogyan értésére adni, hogy ez nagyon kínos helyzet, és ő nem lehet az én meghívottam ebben a csoportban. Akkor sem vinném el őt Ázsiába, ha a többi párt nem tiltakozna ez ellen."
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak