Rendőrségi vezetőket váltanak le
2003. február 04. 11:36, utolsó frissítés: 11:36Ioan Rus belügyminiszter bejelentette, hogy a szervezett bűnözés-, és kábítószerellenes főosztály parancsnokait, valamint Mihai Stoica rendőrfőkapitányt és annak két helyettesét leváltja. Rus azzal indokolja döntését, hogy a kábítószerellenes főosztály nem képes a hazai kábítószerkereskedelmet megakadályozni. "Ott, ahol egy tonna kábítószert találnak, valószínű, hogy még öt tonna van. Én még egyetlen kábítószerfogyasztót sem láttam, aki a kábítószer-elvonás következtében halt volna meg."-- mondja a miniszter. A rendőrség tevékenységének kiértékelésén Iliescu államfő is jelen volt. Szerinte a közember biztonságérzete sokat romlott, és hogy sok esetben a rendőrség túl elnéző, sőt, nemtörődöm. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak