Nastase sógornõje a Tarom élén
2003. február 11. 14:57, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
A múlt hét végén lemondott Tarom-vezérigazgató helyét addig, ameddig a közlekedésügyi miniszter nem nevez ki új személyt a tisztségbe, ideiglenesen a jelenlegi aligazgató, Rodica Miculescu, Nastase sógornõje vette át. Alexandru Szlivka, az állami légitársaság volt vezérigazgatója, öt hónapnyi hivatali idõ után pénteken mondott le az állami légitársaság élérõl. Szlivka személyes okokra hivatkozva lépett vissza, nyilatkozatai szerint szó sem volt menesztésrõl. Tény, hogy a Tarom korábbi igazgatója, tavaly szeptember elején váratlanul -- ugyancsak személyes okokra hivatkozva -- nyújtotta be lemondását. Ugyanakkor a Tarom szakszervezetei már kinevezése idején sem támogatták Szlivka jelölését, Marian Pamfiloiu, a Független Technikai Szakszervezet elnöke azzal vádolt az ex-vezérigazgatót, hogy a PSD-alelnök Hrebenciuc embere, aki csak szét fogja verni a vállalatot.
A román nemzeti légitársaság az elmúlt tíz évben összesen félmilliárd dollárnyi veszteséget halmozott fel. Miron Mitrea közlekedési miniszter tavalyi nyilatkozata szerint 2003-tól megkezdik a légitársaságnak a kormány által elfogadott program alapján történõ átszervezését. A tervek szerint a Tarom 2005-ben válhatna nyereségessé. A 19 repülõgépbõl álló légiflotta nagyságához túlzott a 2700 fõs alkalmazotti létszám. (jurnalul national, zf)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak