Részvénytulajdonosok maradhatnak a honatyák
2003. február 18. 12:16, utolsó frissítés: 12:16A parlamenti képviselõknek mégsem kell megválniuk részvényeiktõl, azonban továbbra sem lehetnek a vállatok igazgatótanácsainak tagjai -- jelentette be tegnap Cozmin Gusa PSD-fõtitkár. Ez némileg ellentmond a kormány múlt heti ülésén elhangozott döntésének, melynek értelmében mind az igazgatótanácsi, mind meg a részvényesek közgyûlési tagságáról le kell mondaniuk a honatyáknak. A tiltó döntést elõzõleg a Szociáldemokrata Párt állandó bizottsága is elfogadta, tegnap azonban a párt vezetõ testülete módosította a határozatot. Ennek következtében a megszorítás már csak arra vonatkozik, hogy a képviselõk nem vehetnek részt magán- vagy állami vállalatok döntéshozatali testületében. Gusa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az összeférhetetlenséggel kapcsolatban a kormány és a miniszterelnök tulajdonképpen nem módosított korábbi álláspontján. (krónika)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak