A Nastase-Iliescu konfliktus oka: a sajtó
2003. március 04. 13:31, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Adrian Nastase tegnap úgy nyilatkozott, hogy levonta az elnöki-miniszterelnöki párbeszédre vonatkozó elengedhetetlen következtetéseket, és teljesen határozott a tekintetben, hogy az Iliescunak szánt mondanivalóját ezentúl kizárólag személyesen, és nem a sajtó keresztül fogja átadni. Nastase a kijelentést azt követõen tette, hogy a Ion Iliescu tiszteletére a Cotroceni-palotában tartott születésnapi ünnepség után az újságírók arról faggatták, az elmúlt napok nyilatkozatháborúja után kibékült-e az államfõvel. A 73-ik évét ünneplõ Iliescut a miniszterek és a PSD vezetõsége köszöntötte, a maga során Nastase egy csokor vörös rózsával pecsételte meg a kibékülést. A Szociáldemokrata Párt Állandó Bizottságának tagjait kisbuszokkal szállították a majdnem egyórás rendezvény helyszínére. (adevarul)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak