Constantinescu vállalná az elnökjelöltséget az új párt élén
2003. március 07. 16:55, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Emil Constantinescu bejelentette, hogy a Népi cselekvés (AP) civil mozgalom politikai párttá alakulása valóban kívánatos folyamat lenne. Elmondása szerint az AP egy párbeszéd nyomán körvonalazódik, ennek megfelelõen a szervezet által az országban szétküldött levelek csupán kérdõíveket tartalmaznak, és nem aláírásgyûjtésrõl van szó. Az exelnök közlése szerint az új politikai alakulat programja a kérdõívekben visszaérkezõ válaszok függvényében alakul majd, mivel ez egy, a központosítást teljesen mellõzõ struktúra lenne, melyben a döntéshozás nem egy zárt kör kiváltsága. Constantinescu azt is elmondta, hogy amennyiben az új párt elnökjelöltjének szeretné õt, nem mondana nemet, de egyelõre korai errõl a kérdésrõl nyilatkozni. Decebal Traian Remes volt pénzügyminiszter szerdai kijelentéseire reagálva, melyek szerint a Demokratikus Konvencióhoz (CDR) hasonló koalíciók ismét csõdöt mondanának, Constantinescu kifejtette, hogy véleménye szerint egyetlen erõs ellenzéki párt létrehozása lenne a kívánatos, és a kapott visszajelzések is ezt igazolják. (rompres)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak