160 templomról mondott le az ortodox egyház
2003. március 11. 19:34, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A román ortodox egyház ez idáig mintegy 160 templomot szolgáltatott vissza a görög katolikus egyháznak, köztük három püspöki katedrálist Balázsfalván, Kolozsváron és Lugosban -- jelentette be Razvan Theodorescu mûvelõdési és vallási miniszter. A szaktárca vezetõje azt is hozzátette, hogy reményei szerint hamarosan a nagyváradi katedrális is visszakerül a görög katolikusok tulajdonába. A visszaszolgáltatási folyamat annak köszönhetõen indulhatott meg, hogy a két egyház képviselõibõl álló vegyes bizottságnak sikerült egyességre jutnia. A mûvelõdési miniszter azonban azt is hozzátette, hogy a romániai görög katolikus egyháznak közel háromszor annyi költségvetési támogatást jutatott az állam, mint amekkorát a népszámlálási adatok alapján megillette volna, melyek szerint összesen 200 ezer ehhez a felekezethez tartozó állampolgára van Romániának. (szabad európa rádió)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak