Szakszervezeti tiltakozás Románia háborús részvétele ellen
2003. március 13. 12:51, utolsó frissítés: 17:20
A három legjelentõsebb országos szakszervezeti tömörülés, az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és a CSDR ellenzi Romániának az esetleges iraki háborúban való részvételét. A szakszervezetek tagjai tiltakozásul arra készülnek, hogy március 14-én délben 5 perces munkaszünettel adóznak a békének, és figyelmeztetnek, hogy Szaddam Husszein az ENSZ törvényes eljárásainak tiszteletben tartásával is lefegyverezhetõ.
A három tömörülés által tartott sajtótájékoztatón azonban az is elhangzott, hogy véleményük szerint Románia nem alkudott ki kedvezõ feltételeket Amerika támogatása ellenében. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke kifejtette, hogy a bukaresti vezetésnek Törökországhoz hasonlóan anyagi támogatást kellett volna kérnie az amerikai csapatoknak az országba való állomásozásáért cserében. Dumitru Costin BNS-elnök szerint Romániának biztonsági garanciákat kellene kérnie, illetve arra vonatkozó biztosítékokat, hogy a román cégek részt vesznek majd Irak újjáépítésében. Adrian Nastase korábban úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy Románia nem zsarolja a szövetségeseit, és mindenféle feltételszabás nélkül segítséget nyújt az Egyesült Államoknak. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak