Lehet még kérni az államosított javakat
2003. március 14. 11:40, utolsó frissítés: 11:40
Két hónappal hosszabbította meg a kormány tegnapi rendes ülésén azt a határidőt, ameddig vissza lehet igényelni az államosított ingatlanokat. A korábbi tulajdonlást bizonyító okiratokat ezentúl május 14-ig lehet benyújtani. A határidőt sürgősségi rendelettel toldotta meg a kormány. Az ülésről kiadott közleményből az is kiderül, eddig 1500-nál is több kérvényt nyújtottak be az elállamosított ingatlanok tulajdonosai azért, hogy hosszabbítsák meg a visszaigényléshez szükséges dokumentáció benyújtásának határidejét.
A közlemény szerint azért tartották ezt fontosnak a visszaigénylők, mert hosszadalmas folyamat az összes igazoló iratot összegyűjteni. A 2001-ben elfogadott, a visszaigénylésről rendelkező 10-es törvény eredetileg tavaly február 14-re tette a visszaigénylési határidőt, de ezt 2002-ben még további 13 hónappal toldották meg 2003 március 14-ig. Ehhez jön hozzá a mostani, további kéthónapos kedvezmény. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak