Irak visszahívta romániai nagykövetét
2003. március 17. 12:50, utolsó frissítés: 12:50Irak úgy döntött, visszahívja bukaresti nagykövetét, aki azzal vádolta a román titkosszolgálatot, hogy megpróbálták beszervezni õt -- jelentette be szombaton az iraki külügyminisztérium. A minisztérium által kiadott közlemény szerint Szaad Madzsid iraki nagykövetet március 10-én a román külügyminisztériumba hívatták, ahol a SRI képviselõi felkérték, hogy "árulja el a hazáját". Ezt követõen Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter tiltakozó levelet küldött román kollégájának, Mircea Geoanának, amelyben magyarázatot kért ezért az "aljas viselkedésért". Irak a minõsíthetetlen gesztus miatti tiltakozásul visszahívta nagykövetét Bukarestbõl.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak