CFR-kedvezmény magánegyetemen tanulóknak
2003. április 07. 10:09, utolsó frissítés: 10:09A magánegyetemek diákjai is utazási kedvezményt kaphatnak az Állami Vasúti Társaság (CFR) járataira. A kijelentést Ecaterina Andronescu tanügyminiszter tette hétvégén Konstancán, aki elmondta, hogy az állami egyetemen tanulókhoz hasonlóan hamarosan 50%-os árengedménnyel veheti igénybe a vasúti közlekedést. A helyi fõiskolásokkal való találkozója során a szaktárca vezetõje közölte, hogy ezt a problémát hamarosan orvosolni fogják, mert a magánegyetemen tanulóknak a kedvezménytettek listájáról való lefelejtése a minisztérium "tévedésének" az eredménye. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak