Vantu bankszámlái zárolva
2003. április 08. 12:46, utolsó frissítés: 12:46
Tíz nappal azután, hogy Ioana Maria Vlas visszatért az országba, a hatóságok úgy döntöttek, zárolják Sorin Ovidiu Vantu üzletember minden számláját, akit az Országos Befektetési Alap (FNI) ügyeinek a háttérbõl való irányításával gyanúsítanak. Ugyanakkor, az ügyészség kérésére a bankok kötelesek közölni az ezeken a számlákon észlelt valamennyi pénzmozgást. Ezt az ügyészség által kibocsátott speciális rendelet teszi lehetõvé, amely tulajdonképpen a -- hivatali visszaélésre való felbujtás vádjával -- már 2002-ben megfogalmazott bûnvádi eljárásnak az életbe léptetése.
Maria Vlas, a FNI volt vezetője a kihallgatások során ismertette azt a módot, ahogyan a befektetési alap tõkéje folyamatosan gyarapodott a részvények értékének mesterséges felduzzasztás révén. Vlas vallomása szerint az értéknövekedéseket Vantu egyik cége, a Gelsor SA határozta meg, amely tulajdonképpen a FNI és az alapot adminisztráló SOV Invest cég teljes könyvelését ellenõrizte. Korábbi hatósági ígéretek szerint, amennyiben Vlas együttmûködik az igazságszolgáltatás szerveivel, akár három éves börtönbüntetéssel is megúszhatja. Az Adevarul napilap információi szerint a FNI ügy következõ lépése magának Vantunak a kihallgatása lesz. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak