Megtiltotta a politikai tisztségvállalást lelkészeinek az Erdélyi Egyházkerület
2003. április 10. 16:20, utolsó frissítés: 16:20A jövõben nem tölthetnek be politikai tisztségeket az Erdélyi Református Egyházkerület lelkipásztorai. Az egyházkerület igazgatótanácsa megtiltotta lelkészeinek, hogy politikai párt, szervezet vagy politikai jellegû érdekvédelmi szövetség tagjaiként, vagy akár független jelöltként, megyei vagy országos szervezetben, illetve helyhatósági testületben "választott tisztségviselõként vagy fizetett tisztviselõként feladatot végezzenek". Az összeférhetetlenségre vonatkozó rendelet indoklása szerint azt kívánják elkerülni, hogy a lelkészek a pártpolitikai csatározások részesei lehessenek, mert ez akadályozná õket a hivatalos teendõk végzésében, megrontaná a hívõkkel való viszonyukat, és megosztaná a gyülekezetet. Az igazgatótanács ugyanakkor az egyház törvénykönyvének számító Kánon elõírásainak tiszteletbenntartása mellett bátorítja a lelkészeket, hogy "hûséggel végezzék közéleti feladataikat, nem feledve, hogy a közélet minden területe Isten igéjének ítélete alatt áll". A döntés értelmében azok, akik jelenleg valamilyen politikai funkciót töltenek be, mandátumok lejártáig még megtarthatja azt, és csupán azután kényszerülnek választásra a lelkipásztori hivatás és a politikai szerepvállalás között.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak