Vadim ellen voksol a PSD
2001. október 23. 10:45, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55A kormánypárt elhatározta: képviselői Corneliu Vadim Tudor parlamenti mentelmi jogának felfüggesztése mellett fognak szavazni -- jelentette be tegnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) titkára, Cozmin Gusa. Gusa elmondása szerint a döntést egyhangúlag hozták, miután meghallgatták a Rodica Stanoiu igazságügyminiszter és Aristide Robu, a szenátus igazságügyi bizottságánask elnöke által bemutatott összefoglalót. Ez a határozat hozzásegíti a bíróságot ahhoz, hogy döntsön a Nagyrománia Párt (PRM) elnökének ügyében, akinek súlyos kijelentéseiért kell felelnie -- tette hozzá a titkár. Ugyankkor kiderült: a szenátus igazságügyi bizottsága szerdán közli döntését, míg a szenátus plénuma a jövő héten nyilatkozik a mentelmi jog felfüggesztéséről. Gusa azt is elmondta: a PSD nem tárgyalt a nagyromániás képviselő, Danut Saulea mentelmi jogának felfüggesztéséről. holott a képviselőt hasonló vádakkal illetik. "Egyelőre csak C.V. Tudor ügyét beszéltük meg. Szólunk, ha Saulea is sorra kerül" -- kommentálta Gusa, aki azzal magyarázta a helyzetet, hogy először Vadim ellen emeltek vádat, és csak utána a képviselő ellen. A Nagyrománia Párt képviselői nem vesznek részt a képviselőház és a szenátus azon ülésein, amelyen Rodica Stanoiu igazságügyminiszter kérését fogják megtárgyalni a pártelnök és a képviselő parlamenti mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozóan. (Mediafax)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak