2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nevelési támogatást folyósít az Illyés – kiírják az új pályázatokat

2003. április 24. 10:46, utolsó frissítés: 13:55

Féléves szünet után ismét pályázati támogatásokról is döntött az Illyés Közalapítvány (IKA) központi kuratóriuma Budapesten Ezt a kuratóriumi ülést követõ sajtótájékoztatón Pomogáts Béla IKA-elnök jelentette be. Elmondta: több száz pályázatot tekintettek át, Oktatás-nevelési támogatások folyósításáról döntöttek – áll az alapítvány szerkesztõségünkbe eljuttatott közleményében. Pomogáts hangsúlyozta, a korábbi kritikák miatt már az elsõ, a Határon Túli Magyarok Hivatalában tartott ülésén elhatározta a testület, hogy az alkuratóriumoknak fontos szerepet szánnak, kikérik javaslatukat az adott régiót érintõ kérdésekrõl.


Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelõs politikai államtitkára hozzátette, hogy az alkuratóriumok bevonása a döntési folyamatokba átláthatóbbá teszi a közalapítvány mûködését. A kormányzat szempontjából a legfontosabb döntésrõl, a kedvezménytörvényben meghatározott oktatási-nevelési támogatásokról szólva az államtitkár elmondta, hogy hosszú szünet után megkezdõdött a tavalyi támogatások kifizetése, most 310 pályázatról döntött a kuratórium mintegy 12 millió forint értékben, a pénzmaradvány terhére. Ezzel együtt a tavaly beadott közel 50 ezer pályázat feldolgozása is megkezdõdött és nincsen pénzügyi akadálya a támogatások folyósításának. Az idei, 2003 évi oktatás-nevelési pályázatok elõkészítése is megkezdõdött.

Laborczi Géza, az alapítvány titkára hangsúlyozta, hogy az idei pályázati felhívásokat még a hétvégén meghirdetik a határon túli sajtóban, illetve az Illyés Közalapítvány honlapján (www.ika.hu). A kuratórium meghatározta az alkuratóriumi kereteket. A kuratóriumi ülésen döntés született a tavaly õsz óta beérkezett pályázatok ügyében is. A központi keret terhére mintegy 30 millió forintnyi támogatásról döntöttek. Markó Béla a romániai alkuratórium elnöke vett részt a döntéshozatalban. Markó azt fejtette ki, a civil szervezetek 2003 nyarán is fontos rendezvényeket terveznek, nagyon rövid a határidõ, a támogatásra nagyon várnak a határon túliak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS