Több katonát kér Amerika
2003. április 24. 17:15, utolsó frissítés: 17:28Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter azt nyilatkozta, elképzelhetõ, hogy Románia békefenntartó egységeket küldjön Irakba. Errõl jelenleg még folynak a tárgyalások az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával. Az újabb katonai erõk küldéséhez azonban a Legfelsõ Védelmi Tanács (CSAT) valamint a parlament újabb jóváhagyására lenne szükség -- jelentette ki Pascu, hozzátéve, hogy kizárólag katonai rendõrségrõl, egészségügyi egységekrõl valamint vezérkari tisztekrõl lenne szó. A szaktárca vezetõje kiemelte, hogy az iraki katonai létszám növelésére csak szükség esetén kerül majd sor. Pascu szerint elképzelhetõ, hogy a már jóváhagyott 278 román katona mindegyike az Öböl térségébe repüljön, ahova eddig mintegy 70-en érkeztek meg. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak