Markó: az EMNT gyengíti a magyar közösséget
2003. április 30. 10:47, utolsó frissítés: 10:47
Nem lehet üdvözölni azt a szándékot, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szemben most egy másik politikai szervezetet kíván létrehozni - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke a kolozsvári Szabadság című lap keddi számában megjelent nyilatkozatában. Markó Béla szerint jelenleg a romániai magyar közösség nagyobb szolidaritására van szükség, nem a magyar közösség politikai megosztására.
Az RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozását előkészítő bizottságban van jó néhány olyan személyiség, aki régebben RMDSZ-tisztséget viselt, de nem tudott érvényesülni. Most megpróbálnak egy másik politikai keretet alapítani a maguk számára. Vannak néhányan olyanok is, akik a Magyarok Világszövetségének tönkretételében is jelentős szerepet játszottak - mondta.
Markó Béla szerint nagy bajt jelentene, ha vége szakadna a romániai magyar közösség választási egységének, mert ez azt jelentené, hogy a román parlamentbe csak egyetlen egy magyar képviselő jutna be. A megosztottság nem csak a parlamenti, hanem a helyhatósági választásokon is rendkívül meggyengítené a magyar közösséget. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a romániai magyar közösségben - ahogy eddig is volt - ezután is lesz annyi bölcsesség, hogy ezt a veszélyt elkerülje. Markó Béla szerint a legaggasztóbb most az, hogy a szélsőséges román nacionalizmus felbátorodik, mivel azt látja: a romániai magyar közösségen belül viták vannak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak