Mégsem lesz kormányátalakítás?
2003. május 07. 11:18, utolsó frissítés: 11:38A kormányszóvivõ tegnap cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint kormányátalakításra kerülne sor. Despina Neagoie közlése szerint Adrian Nastase kormányfõ semmilyen, az esetleges átalakításra vonatkozó kijelentést sem tett, mivel nem létezik ilyen irányú szándék. A szóvivõ elmondta, Nastase csupán arra utalt, hogy szükség lenne a kabinet átszervezésére, de csak abban az értelemben, hogy a mandátum átvétele óta eltelt idõszak fejleményeihez adaptálják. Annak az átalakításnak, amirõl a kormányfõ beszélt nem célja a személycsere, csupán a kabinet strukturális összetételének megváltoztatása, és ezen módosításokra õsszel kerülhet sor -- jelentett ki a szóvivõ. Ezzel ellentétben Octav Cozmanca közigazgatási miniszter keddi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a már jelenlegi parlamenti ülésszak végéig sor kerül a kormányátalakításra, és ennek eredményeként õsszel csökkenni fog a miniszterek száma. A kormányátalakítás kérdése már tavaly év végén is felmerült, de Adrian Nastase miniszterelnök akkor kijelentette, elégedett a kabinet jelenlegi felállásával. (mediafax)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak