Pomogáts Béla mindent cáfol
2003. május 13. 17:26, utolsó frissítés: 17:26
Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke határozottan cáfolja azokat a kijelentéseket, amelyeket a kolozsvári Krónika és a bukaresti Cotidinaul tulajdonított neki. A lapok hétfői számai azt közölték, hogy Pomogáts a Civitas Alapítvány megalakulásának 10 éves évfordulójára rendezett szovátai konferenciáján kijelentette: helyteleníti, hogy az Illyés Alapítvány romániai alkuratóriumának elnöki tisztét Markó Béla látja el. Az IKA-elnök hangsúlyozta: a rendezvényen ő egyebek közt arról beszélt, hogy kezdeményezésére az IKA budapesti főkuratóriumának azon ülésein, amelyeken a határon túli régiók ügyeivel foglalkoznak, jelen lesznek az érintett alkuratóriumok elnökei, vagy azok képviselői.
"Ezzel kapcsolatban hangzott el az a kérdés: ez azt jelenti-e, hogy a döntési jogkört is átadjuk-e az alkuratóriumoknak. Válaszomban elmondtam, erről szó sincs, a törvényes helyzetnek megfelelően a döntés a budapesti kuratórium kezében marad, de természetesen mindig figyelembe vesszük az alkuratóriumi elnökök véleményét" – pontosított az MTI-nek Pomogáts. "Ugyanakkor hangsúlyoztam azt is, a főkuratórium arra törekszik: kiegyensúlyozott döntések szülessenek, ne arra tekintsünk, ki nyújtott be pályázatot, hanem arra, hogy a pályázatban mi szerepel, s minden megfelelő pályázat kedvező elbírálásban részesüljön" – nyilatkozta az IKA elnöke, aki leszögezte, hogy az alkuratóriumok rendelkezésére átadott költségvetésről az alkuratóriumok döntenek. Pomogáts Béla tiltakozik amiatt, hogy olyan kijelentéseket tulajdonított neki a romániai sajtó, amelyek el sem hangzottak.
A Transindex a Civitas Alapítványtól megtudta, Pomogáts a konferencia Külső finanszírozások a fejlesztési folyamatokban előadás-paneljének keretében tartotta meg előadását, ahol társelőadó volt Belia Anna, a magyarországi Soros Alapítvány igazgatója. Az előadás témája többek között az volt, miért fontos egy állami közalapítványnak az intézményre gyakorolt politikai befolyásolást a minimumra szorítania. Az IKA elnöke körülbelül 40 percnyi hosszúságban beszélt, és azt is megemlítette, a magyarországi és az erdélyi közélet egyaránt túlpolitizált. A román anyanyelvű résztvevők (így a meghívott Rompres állami hírügynökség tudósítója is, ahonnan feltehetően a Cotidianul és a Krónika értesülése származik) szinkrontolmácsolás segítségével követhették a beszédet. A Rompres-tudósítás 25 gépelt sornyi.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak