A székelyföldi régióról is tájékoztatják Jonathan Scheelet
2003. május 20. 12:00, utolsó frissítés: 2003. május 23. 11:37Az elkövetkezõ napokban a kovásznai Megyei Tanács tagjai Jonathan Scheelevel, az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetőjével tanácskoznak, és ez alkalomból ismertetik majd a Székelyföldi Fejlesztési Régióra vonatkozó tájékoztató dokumentációt is. Demeter János, a megyei tanács elnöke elmondta, hogy a tervezetet a Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsai állították össze két hónappal ezelõtt. Demeter a találkozó kapcsán úgy nyilatkozott, arról kívánja meggyõzni a diplomatát, hogy a kezdeményezés jó, és alternatívát jelent a Bukarest által javasoltakra. A tanácselnök hangsúlyozta, hogy a fejlesztési régió terve nem az etnikai szeparatizmust, hanem a térség fejlesztését szolgálja. Jonathan Sheele május 21. és 24. között tesz tájékozódó látogatást Kovázna és Hargita megyékben, hogy bizonyos, az Európai Unió által támogatott projektek menetét felmérje. (szabad európa rádió)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak