Medgyessy és Csoóri a kedvezménytörvényről egyeztetett
2003. május 22. 15:46, utolsó frissítés: 15:46
A kedvezménytörvény módosításáról folytatott megbeszélést Medgyessy Péter miniszterelnök és Csoóri Sándor költő csütörtökön a parlamentben. A találkozót követően a Kossuth-díjas költő, az Magyarok Világszövetségének egykori elnöke az MTI-nek elmondta: tájékoztatta a miniszterelnököt arról, hogy szerdán kétszázezer aláírást adott át a kedvezménytörvény módosítása ellen tiltakozva Szabó Vilmosnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkárnak.
Csoóri Sándor közlése szerint a miniszterelnök jelezte: a kedvezménytörvény ügyében azt támogatja, hogy a lehető legjobb megoldások szülessenek. A költő hozzátette azt is: a miniszterelnök beszélgetésük során azt mondta, hogy számára a határon túli szervezetek véleménye az elsődleges. Csoóri Sándor utalt arra: ennek kapcsán vitába szállt Medgyessy Péterrel, mert úgy gondolja, hogy a határon túli magyarság körében többféle vélemény is megfogalmazódik, s a határon túli magyar pártok a helyi demokráciákba beleilleszkedve nem egyértelműen az egyszerű emberek véleményét, illetve "az igazságot" képviselik.
Az MVSZ egykori elnöke úgy vélekedett: a magyar politikusoknak nemcsak egymást kellene győzködniük az ügyben, hanem az európai politikusokat és jogászokat is. Álláspontja szerint arra lenne szükség, hogy a határon túli magyarság helyzetét ne csak steril jogi környezetben, hanem a valós helyzetet, a történelmi hátteret, a helyi problémákat is figyelembe véve ítélje meg Európa.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak