Nastase nem vallott mûtárgy-gyûjteménye értékéről
2003. május 22. 18:05, utolsó frissítés: 18:18A kormány honlapján minden érdeklõdõ számára elérhetõk a miniszterek vagyonnyilatkozatai, köztük Adrian Nastase miniszterelnöké is. A kormányfõ bevallása szerint rendelkezik 5 hektárnyi mezõgazdasági területtel, 3 hektár erdõvel és 0,7 hektárnyi városi telekkel – összesen 6 millió lejes értékben. Ami az ingatlanokat illeti, Nastase egy épülõ házról számolt csupán be, aminek értéke nem ismert. Saját gépkocsiként egy 2001-es Mitsubishit nevezett meg, és elismerte, hogy 10 ezer eurót meghaladó bankbetétei és kötvényei is vannak. A bevallás azt is tartalmazza, hogy a miniszterelnök corniu farmja szintén évi több mint tízezer eurós bevételt termel számára. Nastase nyilatkozatában azt is közli, hogy ikonokat, festményeket, bútorokat és fegyver tartalmazó mûtárgygyûjteménnyel dicsekedhet, ennek értékérõl azonban nem tudhatunk meg semmit. A nyilatkozat mellékletében a kormányfõ külön beszámol felesége vagyoni helyzetérõl, mely szerint Daniela Nastase két lakással és egy villával rendelkezik (ezek értéke összesen 1,55 milliárd lej), valamint egy nyaralóval Cornuban, amely 3,148 milliárd lejt ér.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak