Független szakértő értékeli az igazságszolgáltatást
2003. május 23. 13:28, utolsó frissítés: 13:28Adrian Nastase miniszterelnök a prefektusokkal tartott heti távkonferenciáján közölte, hogy a tapasztalatok azt mutatják, az igazságszolgáltatás reformja nem volt következetesen végrehajtva. A kormányfő a belső és nemzetközi felmérésekre hivatkozva állította az, hogy az állampolgárok továbbra sem nagyon bíznak a román igazságszolgáltatásban. Nastase ennek kapcsán bejelentette, hogy egy, az Európai Bizottsággal közösen meghozott döntés értelmében a kormány egy független szakértővel egyeztet majd a jelenlegi helyzetről. A miniszterelnök szerint Pierre Truche francia szakember ajánlásait a kormánynak meg kell fogadnia, mert ezáltal mentesülhet annak vádja alól, hogy meggátolja az igazságszolgáltatás függetlenségét. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak