Megszűnnek a kishatár-átkelők
2003. május 26. 17:01, utolsó frissítés: 17:01Románia értesítette a magyar hatóságokat, hogy rövid időn belül felszámolja a két ország közötti kishatárforgalmat – jelentette be Alexandru Farcas belügyminisztériumi államtitkár. Elmondása szerint az ilyen átkelőket Románia fokozatosan minden határrészen felszámolná, mivel a térségben az egyetlen ország, amelyiknél még létezik ez a típusú határátlépési lehetőség. Az ilyen kishatár-átkelők az okmányok kevésbé szigorú ellenőrzését feltételezik, illetve előnyöket biztosít azoknak, akik igazolják, hogy a határ közelében laknak. A bejelentés a dél-kelet európai rendőrségek és vámügyi hivatalok vezetőinek találkozóján hangzott el, melynek célja a határokon átnyúló szervezett bűnözés elleni közös stratégia kidolgozása volt. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak